10 dolog amivel litereket spórolhatsz!

szept 18, 2023

Ha sokat fogyaszt, nem biztos, hogy az autót kell lecserélni, sokszor csak a sofőrt. Vagy őt se, mert a takarékos vezetés tanulható. Az átlagautós tuti, hogy minimum egy litert tudna faragni a fogyasztásából, ha igazán odafigyelne, mit csinál.

0. Útvonal

Ha két kilométerrel rövidebb úton jutunk el Cs-ből Zs-be, mondjuk 20 helyett 18 kilométeres útvonalon, máris spóroltunk tíz százalékot úgy, hogy nem változtattunk se a járművön, se a vezetési stílusunkon. Sokat segítenek ebben az útvonaltervezők, a navi vagy az olyan okostelefonos alkalmazások, mint a Waze, amely még arra is ad tippet, hogy elkerüljük a dugót. De most már ne csapkodjunk a lecsó mellé, jöjjön, aminek jönnie kell.

1. Nyugalom

Önmagában az, hogy nem harci készültségbrn, hanem lehiggadva ülünk autóba, deciket jelenthet. Ösztönösen kevésbé fogunk rohanni, nem gyorsítgatunk feleslegesen, nem tiporjuk az autót ész nélkül. Aki sokat dudálgat vagy rendszeresen káromkodik vezetés közben, nem teszi rosszul, ha indulás előtt végez egy félperces légzésgyakorlatot, és tudatosan lelassítja a pulzusát. Már ha számít neki, hogy mennyit eszik az autója.

2. Lendület 

Aki már vezetett igazán gyenge autót, vagy szokott zűrösebb terepre járni, tudja, mit jelent, ha egy-két tonnát meg kell indítani, vagy le kell lassítani. Ha a fogyasztásra megyünk, képzeljük azt, hogy 30 lóerőnk van, mindegy, mi a valóság. Ennek megfelelően kezeljük a gázt, és értékeljük a forgalmi helyzeteket, próbáljunk minél egyenletesebb tempóban haladni, és törekedjünk arra, hogy ha már mozgásban van az autó, minél messzebbre guruljunk, például a piros lámpánál keressük meg a legrövidebb sort, és próbáljuk meg kanyarban is megtartani a lendületet.

3. Fordulatszám, váltókezelés

Automata váltónál egyszerű a feladat, ki kell választani a legzöldebb üzemmódot, ha van ilyen, és óvatosan gyorsítgatni. Kézi váltónál már inkább oda kell figyelni. Pár éve megjelentek a váltásjelzők a műszerfalon, ha ezeket követjük, nagy hibát nem követünk el, kivéve, ha elfelejtenek visszaváltásra buzdítani, ahogy az gyakran előfordul. Ha nincs ilyen az autóban, törekedjünk a legalacsonyabb fordulatszámra anélkül, hogy érezhetően szenvedne, rángatna, remegne az autó.

4. Ésszel gyorsíts

Ha betartjuk az előző pontot, és alacsony fordulatszámon járunk, talán nem is lesz nagy a kísértés a padlógázas gyorsításra. A papás vezetési stílus határát nálam a forgalom feltartása jelenti. Ha annyira sikerült leszedálni magunkat, hogy mindenki kikerül, sor gyűlik össze mögöttünk vagy nem érjük el egyik zöldet sem, akkor túlzásba estünk. A forgalom átlagos ritmusa egyáltalán nem öldöklő mifelénk, ha ehhez igazodunk, mindenki jól jár.

5. Hagyj helyet magad előtt

A komótos gyorsításhoz hasonlóan csak a jó illem szab határokat a követési távolságnak. Nem szép dolog feltartani másokat csak azért, hogy pár századot optimalizáljunk a saját fogyasztásunkon az időnk kárára, ne tegyünk ilyet. Ám ha úgyis ritka a forgalom, és egy fékezgetős fajta van előttünk, kellő távolságtartással kisimíthatjuk a fűrészfogas sebességgörbéjét.

6. Fék = pazarlás

Amikor fékezünk, kárba vész a benzin (gázolaj) elégetése árán megnyert mozgási energia. Minden fékezésnél megpörgetjük felfelé a fogyasztásmérőt, csak nem látjuk, mert a következő gyorsításnál, áttételesen jelentkezik a pazarlás. Képzeljük azt, hogy a fékpedál izzik, csak akkor lépjünk rá és sisteregtessük meg a talpunkat, ha muszáj. Idővel automatikusan átállunk fejben egy másik stílusra, és már a gyorsításnál arra fogunk gondolni, hogy nem fölösleges-e a nyomulás, ha úgyis megint meg kell állni.

7. Meddig látsz el?

Nem csak a takarékosság érdekében érdemes időnként végigpásztázni az előttünk lévő utat, de a fogyasztás-optimalizálásban is sokat segít. Klasszikus példa a piros lámpa, amit ha kiszúrunk sok száz méterre, azonnal levehetjük a lábunkat a gázról, és távolságtól, valamint tempótól függően akár ki is lökhetjük a váltót üresbe. De nem csak a lámpa, a hárommal előttünk lassító teherautó, az öbölből kihajtó busz vagy az éppen beálló dugó vége is ugyanazt jelenti: fölösleges tovább gyorsítani.

8. Szörfözzünk

A zöldhullám megéri az áldozatot. Érdemes akár vadul félgázt is adni, hogy elérjük a zöldet, hiszen elkerülhetjük, vagy legalábbis elodázhatjuk a fékezést. Amerre gyakran járunk, nem rossz ötlet megfigyelni, megtanulni a lámpaváltásokat, hogy tudjuk, hol érdemes sietni, hol nem.

9. Sebesség

Városban nincs értelme a megengedettnél lassabban menni, hetvenig nincs nagy szerepe a légellenállásnak. De országúton, autópályán már jelentős tényezővé növi ki magát: vannak autók, amelyek 130-nál egy literrel többet esznek, mint 120-nál. Ennek fizikai hátteréről nemrég írtunk.

10. Emelkedő, lejtő

Akinek a fogyasztásmérő mutatója aranyozza be a napját, az nem szereti a hegyvidéket, de a fogyasztásnövekedés okozta fájdalmat lehet enyhíteni. Hegynek fel – és akár a hidak emelkedő részét is ide vehetjük – nem érdemes küzdeni azért, hogy minden áron tartsuk a tempót. Ha nem tartunk fel senkit, nyugodtan elkoptathatunk egy kicsit a sebességünkből azonos gázpedálállással, mint sík úton, majd a lejtőn úgyis visszanyerjük. Ha pedig a dombtetőn azt látjuk, hogy lent valamiért úgyis lassítani kell vagy egyenesen meg kell állni, bátran legurulhatunk szinte ingyér’ üresben, vagy ha annyira lassítani kell, akár motorfékkel.

Forrás: Totalcar

Regisztrálj az előnyökért!

További hírek

Vita az M0-s autóúton!

Vita az M0-s autóúton!

Egy kedd reggeli csúcsforgalomban egy személyautó sofőrje csatázott egy teherautóssal az M0-s autóúton. Az esetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette szeptember 12-én reggel,...