Decemberben indul a TSM objektív ági ellenőrzés!

December 1-jén újraindul a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) objektív ági ellenőrzési rendszere a hazai közúthálózaton. Az első tapasztalatok összegyűjtésében tagjaink közreműködésére is számítunk!
A TSM rendszer „próbaüzem” nélkül, szakaszosan indul újra. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) folyamatosan végzi a TSM-mérőpontok hitelesítését célzó műszaki ellenőrzéseket. Az objektív ági ellenőrzésbe a hitelesítésen átesett kapukat kapcsolják be, a még nem hitelesített mérőpontok előszűrésre lesznek alkalmasak.
Fontos: az újraindított rendszer technológiája immár alkalmas az ún. „szabotázsnak”, tehát a mérőpontok szándékos kikerülésének detektálására is.
A cselekmény bírságtétele a gépjármű vezetője tekintetében 300.000 forint, tehát célszerű az ellenőrzés ilyen módszerrel történő meghiúsítását kerülni. A mérőpontok korábbi 5%-ról 10%-ra emelt műszaki toleranciája és a mérést követő kétlépcsős hatósági validálás (utóellenőrzés) vélhetően kizárja a minimális túllépésekből eredő tömeges bírságolásokat, és csak a kirívó tengely- vagy össztömeg túlterheléseket szűri ki a rendszer.
Az ÉKM korábbi megerősítése szerint a rendszerindítástól számított néhány hónapon belül, az első tapasztalatok birtokában újabb elemző és értékelő egyeztetésre kerül sor a közúti fuvarozói szervezetekkel.
Lehetőség szerint továbbra is javasoljuk a fuvarfeladatokhoz tartozó ellenbizonylatok (mérlegjegyek, egyéb mérési dokumentációk, járműfedélzeti egység adatai) gyűjtését, a későbbi esetleges jogorvoslathoz.
Ajánlott tudni; a biztonságos rakományelhelyezés és rögzítés menetét haszongépjárműveken
A közúti áruszállítás, fuvarozás a következő évtizedekben is meghatározó részét képezi az áruk szállításának, ezért a biztonság és a gazdaságosság követelményei kitüntetett és egymáshoz szorosan kapcsolódó szereppel bíró követelményeket jelentenek a járműgyártók, a fuvarozók, a hatóságok és a közúti közlekedési partnerek részére is.
A rakomány megfelelő biztonságú rögzítése és a tengelyterhelés korlátokat kielégítő elhelyezése folyamatosan jelenlévő kérdésköre a közúti áruszállításnak. A rakomány tömege, elhelyezése a rakodófelületen, súlypontjának pozíciója és rögzítése jelentős baleset/borulásokozó tényező. A járművezetők és a közlekedő partnerek számára is a tehergépkocsival történt borulásos balesetek jelentik a legnagyobb veszélyeztetést.
A különböző emelőgépekkel felszerelt haszongépjárművek, a rakodó-emelő gépek, valamint a kombinált szállítási módok szélesebb körű elterjedése és a különösen a veszélyes áruk szállításának növekvő mennyisége különösen igénylik a témakör alaposabb elemzését és vizsgálatát és a felhasználói oldal ezirányú ismereteinek bővítését. A megváltozott járműjellemzők, a multimodalitás szempontjainak megfelelő többtagú járműszerelvények a korábbiaktól eltérő rakodási-üzemeltetési és vezetéstechnikai követelményeket és ismereteket igényelnek.
FORRÁS: NIT
Regisztráljon díjmentesen sofőrként!
Adja fel ingyenes álláshirdetését most!
További hírek

További 20 helyszínnel bővült az Eurowag Prime Network partneri üzemeltetésű töltőállomás-hálózata
A bővülésnek köszönhetően a prémium szolgáltatásokat nyújtó töltőállomások száma elérte a mérföldkőnek számító 100-at. A kifejezetten tehergépjárművek számára kialakított

Verseny kamionsofőrök számára, ahol a hatékonyság a döntő, nem a sebesség
2025. július 10.-én a Krone Trailer a Goodyear FIA Európai Teherautó Versenybajnoksággal (ETRC) közösen megrendezi a Truck Efficiency Run powered

Legendás modellneveket hoznak vissza a Renault új villanyautói
Megérkeztek az első műszaki specifikációk ahhoz a három elektromos meghajtású kisteherautóhoz, amelyet még január végén jelentett be a Renault a