Változott a budapesti teherforgalmi behajtási rendelet!

A Fővárosi Közlöny 2024. december 31-ei 24. számában jelent meg Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 31/2024. (XII. 31.) önkormányzati rendelete a Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 92/2011. (XII. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról*.
A 92/2011. (XII. 30.) önkormányzati rendelet (fővárosi behajtási rendelet) hatályos szövegállapota a Nemzeti Jogtárban, ide kattintva nyílik.
A módosítások szerint a teherforgalmi övezeti alapdíjak emelkedtek, az alapdíj mértékét a D1 kategóriájú gépjárművek gyorsforgalmi útszakaszok használata után fizetendő éves díja határozza meg. A számítási módszertant a rendelet részletesen tartalmazza, ennek lényege, hogy a korábbi rögzített díjtételeket tartalmazó díjtáblázat helyett ezentúl az éves D1 autópálya-matrica mindenkori nettó díja lesz a díjszámítás alapja, tehát a teherforgalmi behajtási díj esetében is érvényesülni fog az éves inflációkövető díjemelés, külön rendeletmódosítás nélkül. A díjszámítás figyelembe veszi a kérelmezett jármű megengedett legnagyobb össztömegét, illetve az össztömeg és a korlátozott övezeti tömegkorlátozás különbözetét, a jármű gyártási évét és környezetvédelmi besorolását. Mindezek szerint a díjtételek kedvezmény, vagy felár formájában differenciálásra kerülnek.
További fontos változások a fővárosi teherforgalmi behajtási rendeletben:
teherforgalmi behajtási hozzájárulás kiváltása esetén a továbbiakban nem kell regisztrációs díjat fizetni a kérelmezett gépjármű után,
a környezetvédelmi kedvezményeket felváltotta a jármű életkora után járó kedvezmény, melynek mértéke 5 évnél fiatalabb jármű esetén 20%, 10 évnél fiatalabb jármű esetén 10%,
a környezetvédelmi felárak mértéke változott; EURO II-es jármű estén +25%, EURO I-es, vagy rosszabb környezetvédelmi besorolású jármű esetén +50%,
a 15 évnél idősebb járművek részére pótdíj került bevezetésre több lépcsőben, ennek mértéke 15 éves járműéletkor felett 10%, 20 éves járműéletkor felett 20%,
a kizárólag az éjszakai közlekedést biztosító hozzájárulás-típus megszűnt, kivezetésre került a jogszabályi környezetből,
a telephely kedvezményt kizárólag a mikro-, vagy kisvállalkozók vehetik igénybe, ennek mértéke 20%,
a kombinált övezeti kedvezményeket 3 egymás melletti 12 tonnás össztömegkorlátozott zónától lehet igénybe venni, mértéke 10%,
a korlátozott forgalmú közutakra történő behajtás esetén meg kell fizeti a korlátozott forgalmú közutat magában foglaló teherforgalmi övezetében érvényes díjakat.
A teherforgalmi össztömeg-korlátozott övezetekre szóló, 2025. évi igények leadására – az év végi jogszabályi változások miatt 2025. január 02-ától nyílt meg a lehetőség, a védett övezeti kérelmek kezelése továbbra is a megszokott rendben történik.
Változások a fővárosi védett övezetekbe történő behajtások tekintetében
A Budapest Közút tájékoztatása szerint a fővárosi védett övezetek tekintetében is változott a szabályozás, miután a Fővárosi Közgyűlés 2024 decemberében módosította a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendeletet (fővárosi parkolási rendelet).
A parkolási rendelet változásairól az autóbuszos szolgáltatókat érintő kérdések tekintetében korábbi cikkünkben már tájékoztatást adtunk. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy a védett övezeti alapdíjak 2025. január 1-jétől kisebb mértékben szintén emelkedtek, mértékük az „A” várakozási övezetre érvényes várakozási díjhoz lett kötve. Alapesetben egy EUROV-VI környezetvédelmi besorolású autóbusz napi behajtási-várakozási hozzájárulásának díja bruttó 6.300 forintra emelkedett a korábbi 4.200 forintról (a járműregisztrációért egyszeri bruttó 2.540 forintot, illetve kérelemként további bruttó 2.540 forintot is meg kell fizetni).
Kapcsolódó díjkalkulátorok elérhetőek a NIT oldalán, allul a forrásra kattintva.
FORRÁS: NIT
Regisztráljon díjmentesen sofőrként!
Adja fel ingyenes álláshirdetését most!
További hírek

További 20 helyszínnel bővült az Eurowag Prime Network partneri üzemeltetésű töltőállomás-hálózata
A bővülésnek köszönhetően a prémium szolgáltatásokat nyújtó töltőállomások száma elérte a mérföldkőnek számító 100-at. A kifejezetten tehergépjárművek számára kialakított

Verseny kamionsofőrök számára, ahol a hatékonyság a döntő, nem a sebesség
2025. július 10.-én a Krone Trailer a Goodyear FIA Európai Teherautó Versenybajnoksággal (ETRC) közösen megrendezi a Truck Efficiency Run powered

Legendás modellneveket hoznak vissza a Renault új villanyautói
Megérkeztek az első műszaki specifikációk ahhoz a három elektromos meghajtású kisteherautóhoz, amelyet még január végén jelentett be a Renault a