Szinte teljesen elkészült a Tesla kamiongyárának épülete

A Tesla kamionjának késését joggal hányják a cég vezetésének szemére Musk kritikusai és ezt csak részben ellensúlyozta, hogy 2022 végén a cég elkezdte kiszállítani az első példányokat.
A tömeggyártás még várat magára, de most eléggé úgy néz ki, hogy a legújabb határidőt tartani tudják.
Nevada II
A Tesla 2017 novemberében jelentette be, hogy elektromos kamiont fog gyártani, amikor bemutattak két prototípust a nagyközönségnek. Akkor 2019 végére ígérték a gyártás megkezdését, de ebből 2022 vége lett. Tömegtermelésnek persze még ezt sem neveznénk. Hivatalos adatok nincsenek, de talán ha 100 Semi futhat eddig az utakon a Tesla saját flottájában és a Pepsihez hasonló nagyobb ügyfeleknél, mint a Walmartnál, a Costcónál, vagy a DHL-nél. Persze ezek a bevetések nagyon hasznosak a további fejlesztésekhez, hiszen az ügyfelek és a sofőrök visszajelzései alapján, no meg a típushibákat kivizsgálva lehet finomítani a dizájnt.
100 Semi azonban kevés az üdvösséghez
A vállalat jelenleg kis darabszámban, egy ideiglenes gyártósoron készíti a kamionokat, de 2023 januárjában bejelentették, hogy a Giga Nevada akkugyáruk félkész épületének folytatásaként évi 50 ezer kamion gyártására alkalmas egységet építenek. Ide évi 100 GWh akkugyártó kapacitást is terveztek az új 4680-as cellának. Tavaly aztán kiderült, hogy a vállalat végül elvetette ezt az ötletet és a nevadai gyárral szomszédos telkére épít inkább egy különálló épületet.
2024 februárjában kezdődtek a földmunkák, nyáron pedig megkezdték az épület szerkezetét tartó oszlopok alapozását. Augusztusban jelentek meg az első acél oszlopok, szeptemberben pedig ott, ahol már ezek közül egy szakaszon mind a helyére került elkezdték a tető építését is. Tavaly októberben aztán elkezdték a falak előregyártott paneljeinek behelyezését az acélvázba, év végére pedig szinte teljesen elkészült az épület. Azért csak szinte, mert az épület főbejárata mellett egy külön területen még folyik a présüzem alapozása. Ebbe nagy és nehéz présöntő gépek kerülnek, ezért komoly vasbeton alapok készülnek. A présüzemet a látványtervek alapján természetesen össze fogják kapcsolni a téglalap alakú épület többi részével, ezért ezen a ponton a főépület oldalfala csak ideiglenes lila elemekkel került lezárásra.
A sorozatgyártást a Tesla 2026-ra ígéri, de csodálkoznánk, ha az előszéria nem indulna meg még az idei évben. Természetesen még hátra van az épület belső kialakítása, a közművek vezetékeinek, kábeleinek beszerelése, az épületgépészet és a gyártósorok telepítése és beüzemelése, ami nem triviális feladat, de a cég korábbi gyáraiból kiindulva egy éven belül teljesíthető. Nyitott kérdés az akkugyártó rész sorsa. A 2023 elején bemutatott tervek alapján az a forgatókönyv tűnt valószínűnek, hogy a Semi nagyszériás változata a 4680-as akkucellákra vált a jelenleg használt 2170-esek helyett. Legalábbis a nagyakkus változatban – a kisakkus LFP lesz, ami akár prizmatikus cella is lehet. A Tesla 2024 végére tervezte az eddig problémás szárazelektródás katód sorozatgyártását, amely a már eddig is így készített anódot kiegészítve jelentősen csökkenteni tudja majd a költségeket és a gyártás környezeti lábnyomát.
Valószínűleg ennek a projektnek az előrehaladta is befolyásolja, hogy mi kerül végül a Semibe, de erről többet talán majd csak a jövő héten esedékes pénzügyi jelentés utáni telekonferencián tudunk meg.
Forrás: VILLANYAUTOSOK
Regisztráljon díjmentesen sofőrként!
Adja fel ingyenes álláshirdetését most!
További hírek

További 20 helyszínnel bővült az Eurowag Prime Network partneri üzemeltetésű töltőállomás-hálózata
A bővülésnek köszönhetően a prémium szolgáltatásokat nyújtó töltőállomások száma elérte a mérföldkőnek számító 100-at. A kifejezetten tehergépjárművek számára kialakított

Verseny kamionsofőrök számára, ahol a hatékonyság a döntő, nem a sebesség
2025. július 10.-én a Krone Trailer a Goodyear FIA Európai Teherautó Versenybajnoksággal (ETRC) közösen megrendezi a Truck Efficiency Run powered

Legendás modellneveket hoznak vissza a Renault új villanyautói
Megérkeztek az első műszaki specifikációk ahhoz a három elektromos meghajtású kisteherautóhoz, amelyet még január végén jelentett be a Renault a