A román kormány újabb ágazati támogatásokkal segíti a gazdákat és fuvarozókat

jan 26, 2024

Az állattenyésztők és fuvarozók vállalkozásait segítő ágazati támogatásokról döntött csütörtöki ülésén a bukaresti kormány, miután a múlt héten már elfogadott egy első intézkedéscsomagot, amellyel a január 10-e óta tüntető gazdák és fuvarozók követeléseire reagált.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején bejelentette: miután a múlt héten hektáronként 100 eurós támogatást hagytak jóvá az ukrajnai háború következményei által sújtott gazdák számára, ezúttal állatonként 100 eurós támogatásban részesítik a szarvasmarha-tenyésztőket, a sertéseket, illetve szárnyasokat nevelő gazdák pedig „arányos” támogatást kapnak megnövekedett költségeik ellensúlyozására. Az állattenyésztőknek juttatandó támogatás összértéke 72 millió euró – tette hozzá.

A kormányfő azt ígérte: idén a „lehető legmagasabbra”, literenként 2 lejre (155 forint) emelik a mezőgazdasági felhasználású gázolaj szubvencióját, vagyis a mezőgazdasági munkáknál felhasznált üzemanyag árának 25 százalékát megtérítik a gazdáknak. Az erről szóló – a mezőgazdasági felhasználású gázolaj jövedéki adóját csökkentő – határozat tervezetét csütörtökön első olvasatban tárgyalta a bukaresti kormány.

Ami a fuvarozókat illeti, a kabinet csütörtökön „megoldást fogad el arra”, hogy ne bírságolják meg a határátkelőknél azokat, akiknek a várakozás alatt jár le úthasználati matricájuk érvényessége. Hamarosan a fuvarozók egy másik követelését is megoldják, vagyis külön forgalmi sávokat hoznak létre a határátkelőkön és a konstancai kikötőben az ukrán gabonaszállítmányok számára – mondta a kormányfő.

Marcel Ciolacu szerint „működőképesnek bizonyult” a fuvarozók és az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) között született megállapodás is, hiszen az utóbbi napokban már több mint 700 olyan kötelező gépjárműfelelősség-biztosítást kötöttek, amelyek ára nem haladja meg a – hatóság által múlt héten referenciaárként meghatározott – 9000 lejt.

Romániában január 10-e óta munkagépekkel és nehézjárművekkel rendeznek spontán tüntetéseket a megnövekedett költségeik, adóterheik és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalával kapcsolatos nehézségeik miatt a gazdák és fuvarozók. A kormány több ízben tárgyalt az ágazatban működő szakmai szervezetekkel és a spontán tüntetéseken résztvevők küldötteivel. A megbeszélések nyomán részmegoldásokról születtek megállapodások.

Romániában a héten már elsősorban az egészségügyi szakszervezetek, a helyi közigazgatási dolgozók és a rendvédelmi alkalmazottak bérköveteléseire irányult a média figyelme, a gazdák és fuvarozók helyenként továbbra is előforduló spontán tiltakozó akciói kisebb teret kaptak a híradásokban.

Forrás: Baranyi László – MTI

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek

Nyílt napra készül a Ferro-Sped 2000 Kft.

Nyílt napra készül a Ferro-Sped 2000 Kft.

Idén ünnepli 25 éves megalapítását a dabasi székhelyű Ferro-Sped 2000 Kft. A cég családi vállalkozásból indult el, és ma már közel 200 fős szervezetté nőtte ki magát. Ebből az...