A traktoros tüntetések még csak a kezdet?

jan 25, 2024

Az egészségügyi vagy a logisztikai szektorok dolgozóinak a fellépése lehet hogy kevésbé látványos, viszont annál hatásosabb lehet – fogalmazott Párducz Árpád, a Migrációkutató Intézet kutatója a Vasárnap.hu-nak. Az intézet szerdán kiadott közleménye szerint csökken a honosítási idő, könnyebben kaphatnak német állampolgárságot a bevándorlók.

Párducz Árpád elmondta, már korábban is voltak ilyesfajta törekvések Németországban, emellé jött most az újabb törvénymódosítás, ami lehetővé teszi elsősorban most már EU-n kívüli országokból német állampolgárságot kérelmezzenek. Többek között a Németországban eltöltött idő is – mit feltételként szabnak – lerövidült 8 évről 5 évre, illetve olyan személyek esetében, akik kivételesen jól integrálódtak, ez 3 év lehetne.

Nagyon sokszor azt látjuk, hogy a német kormányzat próbálja a gazdasági szereplők versenyképességét növelni és egyben megőrizni a globális piacon, valamint különböző szakképzett munkaerővel rendelkező országok számára próbál egyfajta csáberőt képezni. Ez magában a koalícióban is feszültségeket szül, illetve az ellenzéki pártok is elutasították a kérdést – fogalmazott Párducz Árpád.

A kutató hangsúlyozta, főként olyan munkaterületekre keresnek munkavállalókat, mint például az egészségügy, különböző IT-szektorok, logisztikai cégek. Ezeken a területeken nincs elég német állampolgár, eddig legtöbb esetben török, vagy nyugat-balkáni vendégmunkásokkal igyekezték pótolni a hiányt. Hozzátette, úgy látszik ez kevésnek bizonyult, így született meg a döntés, hogy olyan diplomásokat kibocsájtó, nagy munkanélküliséggel rendelkező országokhoz fordulnak, mint például India.

A munkaerőpiacon nagyon sokan attól tartanak, hogy a harmadik országbeli munkavállalók megjelenése lenyomja az árakat, vagy nem lesznek részei a különböző ágazati szakszervezeteknek, így pedig gátolják majd ezeknek a szervezeteknek az érdekérvényesítését.

A kormány igyekszik ezeket a problémákat kezelni és megnyugtató válaszokat adni, viszont a német belpolitikai helyzet függvényében kérdéses, hogy az érdekvédelmi szervezetek mennyire tartják a kormány vállalásait hihetőnek, vagy pedig mennyire reagálnak úgy, mint a jelenlegi gazdatüntetéseken – jelezte Párducz Árpád.

Leszögezte, mindenképpen érdemes erre figyelni, mert az egészségügyi vagy a logisztikai szektorok dolgozóinak a fellépése lehet hogy kevésbé látványos, viszont annál hatásosabb lehet.

A kutató megjegyezte, ez nem függ össze annyira az irreguláris migrációval, ami még mindig egy érzékeny téma a Scholz-kormányzat számára. A németek két-harmada úgy gondolja hogy nem megfelelően kezelik a témát és nem lehet bízni az illegális migrációban tett ígéretekben. Ezen fejlemények tekintetében lehetséges, hogy a migráció központi téma lesz a német tartományi és az EP-választáson is.

Forrás és teljes cikk: vasarnap.hu 

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek

Jön az ingyen jogosítvány 2024 őszétől

Jön az ingyen jogosítvány 2024 őszétől

A 2024 januárban megerősített tervek szerint a magyar kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzésének teljes költségét megtérítené a középiskolásoknak és az állami szakképző...