Az új EKR-módosítás jelentősen csökkentheti a kamionforgalmat

márc 7, 2024

Évente 50 ezer kamionnyi forgalomcsökkenést eredményezhet a magyarországi utakon, hogy az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) keretében február óta már a félpótkocsik vasúti szállítása is támogatható – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) csütörtökön az MTI-vel.

A támogatás környezetvédelmi és versenyképességi szempontból egyaránt fontos, hatására rövid időn belül a kétszeresére nőhet a nemzetközi félpótkocsis intermodális forgalom. A vasúti-közúti terminálok készen állnak a többletforgalom átrakására, és újak is épülnek országszerte – írták.

Az MLSZKSZ hosszabb távon az európai intermodális áruforgalom további bővülésére számít, a környezetbarát vasúti fuvarozásnak ugyanis egyre nagyobb szerep juthat szerintük az EU-ban.

A vasúti fejlesztések támogatása is ezt segíti, a közúti szállítás ráadásul a jelenleginél jóval nagyobb környezetvédelmi díjterhekre számíthat. A kamionos fuvarozást a több százezres nagyságrendű európai sofőrhiány is egyre inkább gátolja – tették hozzá.

A közlemény szerint az energiafelhasználás csökkentését ösztönző EKR évek óta biztosította a lehetőséget a nemzetközi kamionfuvarok vasúti szállításának támogatására, de az MLSZKSZ kezdeményezésére az előző hónapban úgy módosult, hogy szélesebb körben, hatékonyan lehessen alkalmazni.

Ennek köszönhető, hogy a magyarországi bejegyzésű közúti fuvarozó vállalkozások energiamegtakarítást számolhatnak el a kamionjaik pótkocsijának vasúti szállítására is, az auditált energiamegtakarítási kvótát pedig értékesíthetik. Az MLSZKSZ úgy számol, hogy egy átlagos nemzetközi fuvarnál 150-200 euró nyerhető az adminisztrációs költségekre.

A klímavédelmet támogató, 2021-ben életbe lépett energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) azt szolgálja, hogy 2030-ra a magyarországi végső energiafelhasználás ne haladja meg a 2005-ös szintet. Ehhez tíz év alatt mintegy 7 petajoule-lal kell csökkenteni a hazai energiafelhasználást. Ennek részeként az EKR-be bevont gazdasági szereplőknek – földgáz vagy villamosenergia-kereskedőknek és egyetemes szolgáltatóknak, valamint üzemanyagot használóknak – évről évre meghatározott tizedszázalékkal kell csökkenteniük saját energiafogyasztásukat. Ha ezt nem tudják teljesíteni, akkor kvótát kell vásárolniuk – ismertették a közleményben.

Forrás: MTI

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek

Nyílt nap a Gartner Intertransnál

Nyílt nap a Gartner Intertransnál

Holnap tartja toborzó nyílt napját a Gartner Intertrans zalaegerszegi telephelyén. Miért érdemes ellátogatni? Horváth Fanni, a Gartner toborzó és marketing munkatársa avat be...

Szaporodnak az elektromoskamion-töltőparkok

Szaporodnak az elektromoskamion-töltőparkok

Nyolc töltőponttal épül a Milence első skandináv, kamionoknak szánt töltőparkja Svédország délnyugati részén. Az új töltőállomás a Milence, a Daimler Truck, a Traton csoport és a...