.A Nikola visszahívja az összes eddig leszállított akkumulátoros elektromos teherautóját, és felfüggeszti az értékesítését, miután a közelmúltban bekövetkezett tűzesetek vizsgálata során az egyik akkumulátorcsomagban hűtőfolyadék szivárgást találtak, írja a Reuters. Azóta sajnos friss incidensek is több újabb vizsgálatot eredményeztek.
A Nikola (NKLA.O) egyik elektromos nyerges vontatója kigyulladt a cég arizonai Phoenix-i központja közelében – közölte pénteken (09.08) a vállalat, a héten ez már a második ilyen esemény a cég járművével.
A vállalat részvényei mintegy 15%-kal 88 centre estek, és közel 55%-ot estek azóta, hogy a Nikola augusztusban bejelentette, hogy visszahívja az összes leszállított akkumulátoros elektromos teherautóját, és szünetelteti az eladásokat, miután néhány korábbi tűzeset miatt vizsgálatot indítottak.
A hét elején az arizonai Tempe-ben kigyulladt egy másik akkumulátoros-elektromos Tre teherautója, amely az egyik akkumulátorcsomagot érintette. Egyik incidensben sem sérült meg senki.
A legutóbbi teherautó, amely kigyulladt, egy új előszériás egység volt, mely még tesztelés alatt állt – közölte a vállalat.
A vállalat már akkor gyanította, hogy bűncselekmény történt, amikor júniusban vizsgálatot indított, miután teherautók gyulladtak ki a székhelyén. A múlt hónapban azonban a Nikola a vizsgálatot követően az egyik akkumulátorcsomagban lévő hűtőfolyadék szivárgását jelölte meg mégis okként.
A visszahívás idején összesen 209 akkumulátoros elektromos teherautó volt forgalomban a kereskedők és a vásárlók között.
Forrás: Reuters