Volt miért büntetniük a rendőröknek a busz- és kamionsofőröket Baranyában

nov 19, 2023

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tartott ellenőrzést a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság november 6. és 12. között.

Ebben az időszakban a baranyai egyenruhások célzottan a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték. A ROADPOL Truck & Bus keretében kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési- és pihenőidővel, továbbá a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.

A rendőrök Baranya vármegye közútjain egy hét alatt 370 tehergépkocsit és 79 autóbuszt ellenőriztek. Az egyenruhások az ellenőrzött járművek esetében 66 alkalommal állapítottak meg jogsértést.

tehergépkocsik ellenőrzése során jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatos szabályszegések miatt 5 alkalommal, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt szintén 5 esetben kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők 10 alkalommal nem használták a passzív biztonsági eszközt, 12 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt egy alkalommal kellett intézkedni, míg az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 4-en lépték túl a megengedett legnagyobb sebességet.

Forrás: Pécs Aktuál

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek

Figyelem! Jó tanács a fuvarozóknak!

Figyelem! Jó tanács a fuvarozóknak!

Praktikus jó tanács fuvarozóknak: a kétsávos beléptetés gyorsítja a teherforgalmat! Már két sávon is meg lehet közelíteni a röszkei határátkelőhely teherforgalmi terminálját, így...

Váratlan fordulat a B+ jogosítványok ügyében

Váratlan fordulat a B+ jogosítványok ügyében

Az Európai Parlament szakbizottság elvetette a korábban tervezett kétféle B kategóriás vezetői engedély ötletét - Ujhelyi István EP-képviselő szerint sikerült ezt a tervezetet...