Hungrail: húsz éve először év közben emelik a pályahasználati díjat

vasut

Év közben, szeptember 1-től emelik több mint 14 százalékkal a folyamatosan romló állapotú magyar vasúti pálya használatáért fizetendő díjat, az elmúlt 20 évben nem fordult elő év közbeni díjemelés – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület.

 

Az egyesület kiemeli, hogy a hirtelen emelés az eddig alkalmazott gyakorlattól eltér, hiszen a vasúti pályahálózat-működtetőknek (MÁV Zrt., GYSEV Zrt.) két évre előre kell meghirdetni díjaikat, éppen azért, hogy kiszámítható feltételeket és szolgáltatásokat kínáljanak a hazai vasúthálózaton közlekedő több mint 56 vállalkozó vasúti társaság részére.

Azzal érvelnek, hogy ez felborítja a fuvarozó cégek éves költségvetésének tervezését, miközben a megrendelők egyértelmű elvárása a stabil, éves szinten előre rögzített árazás.

A Hungrail kezdeményezi, hogy a versenyképesség ellen ható év közbeni díjnövelés helyett folytatódjanak a már megkezdett versenyképesség javító intézkedések és készüljön egy a vasúti árufuvarozást helyzetbe hozó versenyképességi csomag.

Az egyesület úgy véli, hogy az emelés nagy valószínűséggel nagyobb károkat fog okozni az állami költségvetés számára, mint amekkora bevételre számítanak tőle.

Attól tartanak, hogy fel fog gyorsulni a belföldi vállalkozó vasúti társaságok piacvesztése, és további forgalom helyeződik át a közútra.

A Hungrail álláspontja szerint a vasúton szállított export termékek szállítási költségeinek növekedésére a kereskedők azonnal reagálni fognak és át fogják helyezni beszerzéseiket más országokba. Az import termékek ára pedig növekedni fog, ami fűteni fogja az inflációt. A tranzit fuvarozás már most is nagy mértékben elkerüli Magyarországot, ami középtávon a kapacitások leállításával járhat, ami pedig azt jelenti, hogy az új beruházások, mint az akkumulátor- és háttérkiszolgáló ipar, valamint a járműgyártók folyamatosan növekvő logisztikai igényeit nem fogják tudni majd teljesíteni a vállalatok – írták.

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület szakmai érdekképviseletet lát el a hazai vasúti személyszállítási, árufuvarozási, infrastruktúraépítési, üzemeltetési és járműgyártási ágazat területén.  Az egyesület tagjai a vasúti árufuvarozási piac 90 százalékát, a vasúti személyszállítási piac 100 százalékát fedik le. Tagvállalatai éves árbevétele megközelíti a 600 milliárd forintot, az árufuvarozási vállalatok teljesítménye meghaladja az évi 50 millió tonnát, a személyszállítással foglalkozó társaságok pedig évente megközelítőleg 150 millió utast juttatnak el célállomásaikra.

Forrás: MTI

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek