Toborzó nyílt nap a Gartner Intertrans zalaegerszegi telephelyén július 5-én

Gartner Intertrans nyílt napjáról információ
  1. Mikor és hol lesz a nyílt nap? Volt-e már korábban? Van hagyománya a cégnél?

Cégünk 2021 novembere óta évi két alkalommal rendez nyílt napokat, amelyeken alkalmanként 40-50 fő érdeklődő szokott részt venni. A jelenlegi alkalom kimondottan a tartányos részlegünk iránt érdeklődő gépjárművezetőknek van meghirdetve.

Az esemény 2024.07.05-én, pénteken 09:00 órától kerül megrendezésre társaságunk zalaegerszegi telephelyén.

 

  1. Milyen programokkal készülnek? Miért érdemes egy gépjárművezetőnek eljönnie egy ilyen nyíltnapra?

A nyílt napon többek között toborzói, oktatói és fuvarozási tájékoztatóval készülünk, amely során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek cégünk működésébe, elmerülhetnek a szakma rejtelmeiben, tapasztalt kollégáinknak köszönhetően pedig sok hasznos információt szerezhetnek a tartányos gépjárművezetői munkakörrel kapcsolatban.

Megismerkedhetnek a tartányos részleg szállítási útvonalaival, a vezénylői és diszpécseri kapcsolattartással, valamint a napi feladatokkal és a munkakiosztással is.

Ezeken felül lehetőségük nyílik megtekinteni a telephelyünkön parkoló tartányos járműszerelvényeinket, és beszélgetni a nyílt napra meghívott, tartányos részlegen dolgozó, gépjárművezető kollégákkal.

 

  1. Kik a célcsoport, kiket várnak elsősorban ezen a napon?

A nyílt napra várjuk azokat, akik a közúti áruszállítás területén, egy különleges, a legnagyobb tudást, és legszélesebb ismereteket igénylő munkakörben szeretnének dolgozni.

 

  1. Csak az ADR vizsgával rendelkezők vehetnek részt a nyílt napon?

Természetesen nem! Az eseményre várjuk az ADR vizsgával nem rendelkező érdeklődőket is, akik minden információt megtudhatnak az ADR bizonyítvány megszerzésére irányuló támogatásunkkal kapcsolatban.

A szakma iránt érdeklődő, pályakezdő gépjárművezetőket is várjuk! Számukra egy olyan lehetőséget kínál a cégünk, amely során támogatjuk a teljes körű nemzetközi betanulást, és ezt követően az ADR bizonyítvány megszerzését.

 

  1. Milyen formában támogatják az ADR képesítés megszerzését?

Ausztriában tartott, MAGYAR nyelvű ADR tanfolyamon vesz részt a gépjárművezető, aki a tanfolyam ideje alatt félpanziós ellátásban részesül, majd a sikeres vizsgát követően 3 héten belül megkezdheti a tartányos területen a gyakorlati betanulást. A tanfolyam költségét, tanulmányi szerződés alapján a cégünk teljes körűen átvállalja.

 

  1. Mekkora látogatottságra számítanak korábbi tapasztalatok alapján?

A tartányos terület specialitásai miatt, jelen nyílt napunkon valószínűleg tényleg csak a komoly érdeklődők megjelenésére számíthatunk, de reméljük számos új kollégát ismerhetünk meg.

 

  1. Hogy lehet részt venni a nyílt napon?

A nyílt napon való részvétel regisztrációhoz kötött, az érdeklődők a job@gartner.hu e-mail címen tudnak regisztrálni a nevük és telefonszámuk megadásával. 

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek