Sikeres és terveinek megfelelő második negyedév a Waberer’s Csoportnál

Waberer's székhelye

Közel 192 millió eurós árbevétellel zárta a 2024-es második negyedévet a Waberer’s Csoport, ami 9 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A vállalat konszolidált féléves árbevétele pedig 10,2 százalékkal 388,5 millió euróra emelkedett, ez a legjobb féléves eredmény a vállalat történetében. Az EBIT a második negyedévben 10,7 millió eurót, míg féléves szinten 19,2 millió eurót ért el. A stabil féléves eredmény után a Waberer’s további növekedéssel számol a kedvező kilátások miatt.  

Növekvő pályán maradt a Budapesti Értéktőzsdén Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport. A társaság második negyedéves gyorsjelentése szerint április eleje és június vége között az árbevétel 191,8 millió eurót tett ki, ez pedig 9 százalékos emelkedést takar. A cégcsoport konszolidált szinten az elmúlt 4 negyedév legmagasabb eredményét érte el EBIT szinten (10,7 millió euró), míg a féléves EBIT 19,2 millió eurót tett ki. A féléves EBIT 6,2 millió euróval elmarad az egy évvel korábbitól, a csökkenés elsősorban bázisidőszakot érintő egyszeri kedvező hatásokkal – köztük az IFRS17-re történő átállással – magyarázható.  

 

A terveknek megfelelően alakultak a számok 

A Waberer’s féléves számaiból az látszik, hogy az idei év első hat hónapjában a cégcsoportnál két számjegyű mértékben nőtt az árbevétel: 10,2 százalékkal 388,5 millió euróra. Hasonlóan magas féléves árbevételre még nem volt példa a társaság történetében. A féléves adózott eredmény 7 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 25,5 millió euróval. A csökkenés több tényezővel, egyebek mellett az alacsonyabb EBIT-tel, a forint euróval szembeni gyengüléséből adódó nem realizált úgynevezett FX-hatással, a készpénz mozgással nem járó látens adó hatásával magyarázható.  

 

A 2027-es stratégiai célkitűzések mentén 

A Waberer’s Csoport folytatja 2027-es stratégiai céljainak megvalósítását, amelyek középpontjában a komplex szolgáltatási portfolió bővítése, a fenntarthatóság növelése, a stabilitás megőrzése, az emberközpontúság és a regionális expanzió állnak. A cégcsoport 2024-es féléves ez irányú lépései és üzleti eredményei bizonyítják, hogy jó úton haladnak. 

 

„Az európai és magyarországi logisztikai piac kereslete és az ebből adódó árnyomás kedvezőtlenebb helyzetbe és jelentős kihívások elé állította a logisztikai szolgáltatókat 2024 első félévében. A Waberer’s Csoport az elmúlt években képes volt átalakítani és jól diverzifikálni szolgáltatásait és ügyfélportfólióját. Sikeres üzletfejlesztéseinknek és a zöld szolgáltatásink iránti keresletnek köszönhetően a cégcsoport eredménytermelő képessége a várakozásainknak megfelelően alakult” – értékelte az eredményeket Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója.  

 

Így teljesítettek a különböző szegmensek 

Az árbevétel lendületes növekedésében a magasabb eredménytermelő képességű üzletágak játszották a főszerepet. A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) – az első negyedévhez hasonlóan – az elmúlt időszak sikeres inhouse logisztikai és belföldi fuvarozási ügyfél akvizíciók eredménytermelő képessége, illetve a lezárt szerbiai akvizíció (MDI) következtében 15,7 százalékkal 5,2 millió euróra tudta növelni negyedéves EBIT-jét, míg féléves szinten a szegmens valaha volt legjobb eredményét, 9,8 millió euró EBIT-et ért el. A szegmens féléves árbevétele 18 százalékkal, 120,4 millió euróra emelkedett.  

 

A nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási szegmens (ITS) a második negyedévben már ismét EBIT szinten nyereségesen tudott működni. A szegmens negyedéves EBIT-je 2,3 millió eurót tett ki, míg féléves szinten 0,3 millió euró EBIT-et ért el. A következő időszakra nézve szintén kedvező a sikeres tavaszi tender eredmények nyomán átalakuló ügyfélportfólió, emellett a fuvarozói piacon a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozódni látszik.  

 

biztosítási szegmens féléves árbevétele közel 16 százalékkal, 45,8 millió euróra nőtt, míg a féléves szegmens EBIT 9,2 millió EUR volt. Az idei első félévet követően írták alá a Magyar Posta Biztosító és Magyar Posta Életbiztosító 66,9 százalékos részvénycsomagjának megvásárlását biztosító adásvételi szerződést. Az akvizíciónak köszönhetően a biztosítási üzletág tevékenysége diverzifikálódik, ezzel pedig csökkenthetőek a kockázatok a jövőben.  

 

Új ingatlanfejlesztési üzletág 

A Waberer’s Csoport egy új üzletág létrehozásával jelentős lépést tett az ingatlanfejlesztési piac irányába, amely a cégcsoportban rejlő tudásbázisra és logisztikai tapasztalatokra épít. Nemrégiben sikeresen befejezték első zöldmezős raktárberuházásukat Ecseren és telket vásároltak Debrecenben, amely szintén egy nagyszabású raktárfejlesztés helyszíne lesz. Az új üzletág célja az infrastruktúra bővítése mellett a cégcsoporton kívüli, egyedi igényeknek megfelelő logisztikai központok fejlesztése és azok bérleti- vagy adásvételi konstrukcióban történő hasznosítása. A piaci alapú ingatlanfejlesztés során hasznosul a Waberer’s logisztikai szolgáltatóként szerzett több évtizedes tudása és tapasztalata. Ezáltal a cégcsoport immáron fejlesztőként is jelentős szereplővé válhat a régió logisztikai ingatlanpiacán, valamint egyedülálló modellként az ingatlanfejlesztési (build-to-suit) és logisztikai szolgáltatások kombinációjával tovább erősíti pozícióját a szektorban. 

 

Kedvező jövőkép 

„Hiszek benne, hogy a Waberer’s eredményessége rövid és hosszabb távon egyaránt kedvezően fog alakulni A 2024-es üzleti évre tervezett pénzügyi eredményvállalásaink teljesíthetősége mellett sikerült leraknunk a jövőbeli növekedés pilléreit, és lépésről lépésre haladunk előre stratégiai céljaink elérése felé, miszerint 2027-re a közép-kelet európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává válunk. Olyan akvizíciókat, beruházásokat zártunk le, illetve jelentettünk be az elmúlt hónapokban – legyen az a stratégiánkba illő vasúti logisztikai, regionális, vagy biztosítói akvizíció, illetve saját raktár logisztikai központ átadása -, amelyek új növekedési lehetőségeket jelentenek a Waberer’s Csoport számára” – tette hozzá Barna Zsolt.  

 

Ezek a tényezők az elkövetkező években egyre jelentősebb mértékben tudják támogatni a vállalat teljesítményét. A menedzsment 2024-re vonatkozóan továbbra is fenntartja az év elején publikált várakozását, miszerint a Csoport a 2023-as évhez hasonló nagyságrendű, 40 millió euró feletti EBIT teljesítményt vár.  

 

 

Waberer’s Csoport 

A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A Csoport a gépjárművekhez, fuvarozáshoz kapcsolódó biztosítások területén is meghatározó pozícióval rendelkezik a magyar piacon. A Waberer’s 2800 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet, és közel 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál. A 75 éves tapasztalattal rendelkező vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, melyek a BUX és BUMIX indexekben is szerepelnek. A Waberer’s Csoport társadalmi felelősségvállalásának részeként támogat szakmai alapítványokat, egészségügyi, kulturális és sportszervezeteket, valamint elkötelezett ökológiai lábnyomának csökkentése mellett. A Csoport tagja a Waberer’s International Nyrt., a WSZL Kft., a Gránit Biztosító, a vasúti logisztikával foglalkozó PSP Csoport, a lengyel Link S.p. z o.o. és a szerb MD International is. www.waberers.com 

 

Forrás: Waberer’s

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek