Legendás modellneveket hoznak vissza a Renault új villanyautói

 

Megérkeztek az első műszaki specifikációk ahhoz a három elektromos meghajtású kisteherautóhoz, amelyet még január végén jelentett be a Renault a Volvo Csoporttal közösen alapított vegyesvállalatán keresztül.

A Flexis által fejlesztett vadonatúj gördeszkaplatformra számos különböző karosszériaváltozatot rá lehet helyezni, ráadásul szinte végtelen lehetőség adódik a felhasználók igényei szerint testreszabni a járműveket. A padlólemezt úgy tervezték, hogy a teherbírást a jármű méretéhez viszonyítva optimalizálja, minimális elülső túlnyúlással és hátsó elhelyezésű hajtáslánccal. Ennek köszönhetően a fordulási átmérő olyan kicsi, mint a Clióé (10,3 méter).

A kisteherautók a Trafic, Goelette és Estafette E-Tech nevet viselik, és a nagyobb felhasználói rugalmasság érdekében kétféle akkumulátorral kerülnek piacra: egy nagyobb hatótávú, NMC kémiájú akkumulátorral, amely körülbelül 450 km WLTP szerinti hatótávolságot kínál, valamint egy LFP típusúval, amely mintegy 350 km-t biztosít. Az akkumulátorok pontos kapacitását egyelőre nem közölte a Renault, azt azonban elárulta, hogy egy DC gyorstöltővel az akkumulátor 15%-ról 80%-ra kevesebb mint 20 perc alatt feltölthető. Az ultragyors töltést az új 800 V-os rendszer teszi lehetővé, ami most először kerül be Renault-ba. Mindhárom elektromos modell támogatja a V2L és V2G funkciókat is. A furgonok 150 kW teljesítményű és 345 Nm nyomatékú hajtásláncát Európában fejlesztették ki.

A Trafic, Goelette és Estafette a Renault első olyan járművei, amelyek központi, skálázható és rugalmas SDV (Software-Defined Vehicle) architektúrával rendelkeznek. Az automatikus frissítéseknek köszönhetően az autók rendszerei folyamatosan naprakészek maradhatnak. Az Ampere által tervezett új Car OS (Car Operating System) az Android Automotive OS rendszeren fut, így egyszerre kínál könnyű kezelhetőséget és nyitottságot a jelenlegi és jövőbeli alkalmazások széles köre felé.

Az 1980 óta forgalmazott Trafic egyébként mostanáig több mint 2 és félmillió példányban gurult ki a gyárból a három generációja alatt, nem meglepő tehát, hogy a Renault vadonatúj, elektromos kisteherautójára is ráaggatja ezt a nevet.

A gördeszkaplatformra épülő negyedik generáció L1-es változatban 5,1 m³ raktérkapacitást kínál 4,87 méteres hosszúság és 1,92 méteres szélesség mellett (ez utóbbi mindhárom modell esetében azonos lesz). Az L2-es változat 5,8 m³ rakteret biztosít, 5,27 méteres hosszúsággal, amelyet 40 cm-rel hosszabb tengelytáv tesz lehetővé. A Trafic E-Tech teljes járműmagassága mindeközben nem haladja meg az 1,90 métert, hogy minden mélygarázsba akadálytalanul be lehessen vele hajtani. A műszerfal két képernyővel rendelkezik, egy 10 colos digitális műszeregységgel és egy 12 colos központi kijelzővel.

A Renault Goelette E-Tech szintén egy legendás nevet visel, egy 1956-tól tíz éven keresztül gyártott kisteherautóét. A modell a megerősített tengelyeivel tűnik ki a furgonok közül, amelyek lehetővé teszik akár 1,4 tonnányi teher szállítását, emellett pedig nagy fokú testreszabhatóságot kínál: többféle változatban is elérhető lesz, például alvázfülkés, 10 m³-es dobozos vagy hosszabbított fülkés kivitelben is.

A trió harmadik tagja az 1959 és 1980 között több mint félmilliós darabszámban gyártott Estafette furgon nevét viseli. A jármű magasabb a többi modellnél, 2,60 méter magas, így akár a 190 centis sofőrök is kényelmesen felállhatnak benne. Hossza 5,27 méter, raktere pedig 9,2 m³.
Az Estafette E-Tech tolóajtókkal és hátsó redőnyös ajtóval érkezik, amelyeket a tervezés során minden részletükben úgy alakítottak ki, hogy megkönnyítsék az áruszállítók munkáját. A külső sínre függesztett ajtók egyetlen mozdulattal nyílnak és záródnak, ellentétben a furgonoknál megszokott előhúzást igénylő működéssel. A kezelhetőséget tovább javítja, hogy a külső kilincseket úgy tervezték, hogy könyökkel is nyithatók legyenek. Emellett a jobb oldali (járda felőli) tolóajtót – a könnyebb kezelhetőség érdekében – könnyítették: elhagyták belőle a tárolórekeszt és az ablaklehúzó mechanikát is.

Mindhárom modell gyártása Franciaországban, a Renault Csoport sandouville-i gyárában történik majd a belső égésű motorral szerelt Trafic mellett, amely továbbra is folytatja pályafutását. A piaci bevezetés a jövő évben kezdődik, így a vételárak egyelőre nem ismertek.

FORRÁS: VILLANYAUTOSOK

Regisztráljon díjmentesen sofőrként!

Adja fel ingyenes álláshirdetését most!

További hírek